"Nagyon szimpatikus volt a rendelésem kezelése,egyből megerősítették telefonon és emailben is!Tájékoztatást kaptam,amit változott a rendelésem állapota és nem utolsó sorban a visszaigazoltnál jóval előbb érkezett! :) A kiszállítást végző kolléga gyors, nagyon barátságos és segítőkész volt!"
Nagy Zsófia
"Tisztelt butor7! Megkaptuk a rendelt bútorokat, viszonylag gyorsan kiszállították! A szállító kollegának külön dícséret. Valamint az ügyfélszolgálatosnak is köszönet! Köszönöm"
Antal Tibor , Budapest
"Tisztelt Cég! Szeretnék visszajelezni Önöknek a rendelésemmel kapcsolatban. Hétfőn rendeltem egy ágyat. Azt mondták megnézik van -e raktárkészleten.Szerencsére volt. Jövőhét elejére meg is kaptam a terméket.Nagyon szépen köszönöm a gyors kiszolgálást.Másik áruházból rendeltem régebben egy kanapét, másfél hónapra szállították ki. Meglepődtem Önök mennyire gyorsan szállítanak. Köszönöm. Tisztelettel: dr. Nagy Arnold fogorvos Győrből"
dr. Nagy Arnold, Győr
"Tisztelt Cég! Tegnap megkaptuk a rendelt termékeket, nagyon elégedettek vagyunk! A szállító is rendes volt, máskor is Önöktől rendelünk!"
T. Áron, Miskolc
"Tisztelt Butor7! Szeretnék visszajelezni Önöknek! Először is köszönöm az ügyfélszolgálatos hölgynek a kedvességét! A kiszállítók Erik és Laló kollégájuk, nagyon udvariasak voltak, példaértékü. Behozták a megrendelt ágyat és a gardróbszekrényt a lakásba. Említettem nekik, hogy még egy sarokkanapét is rendeltem, azt sajnos nem tudták még kiszállítani de hamarosan remélem megkapom. További jó munkát kívánok Önöknek ! Beatrix, Kál, Heves megye"
Beatrix, Kál, Heves megye
"Kiss Tímea, Szolnok Tisztelt Butor7! Fantasztikus az ágy, kényelmes és úgylátom tartós is. Hatalmas ágyneműtartó igy minden elfér. A kollégám ajánlotta Önöket ő egy gardróbszekrényt rendelt. Én is ajánlani fogom Önöket mindenkinek. Köszönöm szépen az ágyat. Azóta kipihenten ébredünk a férjemmel. Üdvözlettel: Timi, Szolnokról"
Kiss Timea, Szolnok
"Üdv! Többször vásároltam már itt, eddig minden rendben volt. Valamelyik bútorhoz ajándékot is kaptam."
Bodnár Árpád
"A rendelés vártnál előbb történő teljesítése és és a kiszállítást végző dolgozók udvarias és készséges hozzáállása mindenképpen dicséretet érdemel. Köszönöm. Ha tehetem máskor is Önöktől rendelek."
Harkány Mónika
"Tisztelt Butot7! Elégedett vagyok mind a három bútotorral amit rendeltünk, ár/érték arányban nagyon jó! Ajánlom Önöket ismerőseimnek is."
Harangi Eszter,Pécs
"Tisztelt Hölgyem/Uram! Megkaptuk a rendelt termékeket, internetes rendelésnél kicsit bizonytalanok voltunk, főleg hogy előre utalással fizettünk, de minden rendben történt. Külön kiemelném, hogy nagyon jó dolog, hogy házhoz szállítják a termékeket, mert felénk mivel kis településen lakunk elég nehéz lett volna megoldani a házhoz szállítást. Illetve bútor bolt sincs a közelben, utazni pedig nem igazán tudunk. Köszönjük a kiszállító fiúknak is a munkáját, továbbra is jó munkát kívánok nekik! Üdvözlettel: Halmi Tibor, Egerbáka nyugdíjas"
Halmi Tibor, Egerbáka
"Kedves csapat! Több bútort rendeltem egyszerre tőletek, nagyon örültem, hogy kedvezményt kaptam a szállítási díjakból és még ajándékot is kaptam! Remélem máskor is megtetszik majd nálatok egy-egy bútor és akkor újra rendelek. Egy kisebb hiba is volt, az egyik ülőgarnitúra mérete 10 centivel nagyobb, mint ahogy az oldalon fel van tüntetve, ezt kérlek korrigáljátok. Üdvözlettel: Andi"
Kertész Andrea , Székesfehérvár
"Kedves Hölgyem! Először is szeretném megköszönni a kedvességét a múlt pénteki telefonos megkeresés alkalmával! Sajnos nagyon ritka manapság, hogy az eladók/értékesítők ilyen kedvesek legyenek! A telefonban elmondta, hogy nem kapható már a Berta asztal 80 x 80 magyar szilva színben, csak 120 x 70 méretben, ezért szeretném a korábbi berta asztal és berta szék megrendelésemet törölni, mert sajnos a nagyobb méretű asztal nem fér el!Köszönöm szépen!"
H. Mária, Miskolc
"Tisztelt Cég! Szeretném megköszönni a Senior franciaágyat. Nagyon kényelmes, masszív ágy! Köszönöm a kedvességüket. Kovács Mária Székesfehérvárról"
Kovács Mária, Székesfehérvár
"Kedves Butor 7! Megérkezett az Azúr franciaágy. Őszinte leszek.. , a 2 darab ajándék párnát a rendelésnél nem is vettem észre, de ettől függetlenül megkaptam! Köszönök mindent és eredményes munkát kívánok önöknek!!"
Kiss Edina , Dombóvár
"Korrekt szinvonalas kiszolgálás. Nem az első megrendelés volt a családnak."
Naményi Gyula
"Gyors,precíz válaszok.Folyamatosan ,nyomon követhető szállítás.Segítőkész hozzzáállás!"
Kiss Andrea
"Bútor7 - Bútoráruház! Köszönet, a segítségért, a pontosságukért, és főleg, hogy csak jót tudok írni az ágyról, pedig nekem nagyon nem mindegy min fekszek. Remélem, hosszabb távon így marad!!! ŰDVÖZLETTEL!!!! "
Puskás Tamásné
"Bútor minősége jól néznek ki nagyon és árban is elfogadható legközelebb is Önöktől rendelünk"
Hadobás Péter
"Többször rendeltem már innen, elégedett vagyok! "
Antal Péter, Hajduböszörmény
"Nagyon készségesek voltak és kedvesek A megrendelt termék idő előtt lett kiszállítva.A minőség pedig kifogástalan volt. Ezúton is szeretném megköszönni,nagy volt az öröm."
Szatmári Andrea
"Jò estèt kìvánok!Leadtam a rendelèsemet .Szeretnèm megköszönni a kedves ès mindenre kitèrő ügyintèzèsèt,illetve a segìtsègèt a gyors kiszállìtásban.Jò pihenèst kìvánok! "
R. Andrea, Tiszaújváros
"Azt kaptam, amit vártam. Elegedett vagyok a minőséggel, az árral és a szállítással is"
Héri Ágnes
"Szeretnénk visszajelezni nektek! Megkaptuk a szekrénysort és a kanapét! Jó minőségüek. Megvagyunk elégedve! Köszönjük"
Nagy Vivien,Győr
"Korrekt tájékoztatás, pontos kiszállítás :-)"
Szabados Zsolt
"Tisztelt Címzett! Mara kanapét rendeltem az oldalukròl. Nagyon szép. Valamint rendeltünk egy Berta étkezőt is Önöktől. Nagyon elégedettek vagyunk. Köszönjük."
Nagy Anett,Debrecen
"Élőben még szebbek a bútotok! Barátnőm is rendelni szeretne. Köszönöm az ágyat és a sarokkanapét! Fantasztius"
Mádi Éva, Gyula
"Nagyon tetszett a gyors vissza igazolás, a pontos és udvarias teljesítés és a telefonon is történő egyeztetés. Összességében, nagyon jó benyomást tettek rám. Köszönet"
Szentesi Sándorné
"Tisztelt Butor7! Megérkezett a sarokkanapé és a szekrénysor! Nagyon elégedettek vagyunk, azt kaptuk amit vártunk. Tarnai Zita, Szeged , Bárka utca"
Tarnai Zita, Szeged
"Megkaptuk a bútorainkat, sérülésmentesen! Már használatba is vettük őket! Tényleg úgy néznek ki mint a képeken. Félve rendeltünk, de most már felbátorodunk :)"
Nemes Annamária , Tatabánya
"Kedves Butor7! Megkaptam a Salto nevezetű gardróbszekrényt! Egyszerűen csodálatos! Köszönöm! Várom a sarokülőt is :) Üdvözlettel: Nagy Izabella"
Nagy Izabella, Miskolc
"Üdvözlöm Nagyon szépen köszönöm a gyors és rugalmas szállítást. Teljesen megvagyunk elégedve a vásárolt bútorral . Biztosan fogunk még önöktől rendelni. Üdvözlettel : Bartolákné S. Melinda"
Bartolákné S. Melinda, Budapest
"Nagyon tetszik az árú amit rendeltem. Az ügyintézés is gyors és pontos volt. A kiszálító pedig nagyon kedves és szolgálat kész."
Lengyel Sándor
"Köszönöm a megrendelt àrut. Nagyon szèp Vègre egy pozitív èlmèny volt az online rendelès."
Sz. Mónika, Bátaszék
"Kedves Butor7! Szeretnék visszajelezni Önöknek! Megérkezett a Hell Franciaágyunk valamint a Mara kanapénk is! Szebbek mint a képeken! Nagyon kényelmesek!! A ház ékességei lettek a bútorok. Nagyon szépen köszönjük!!"
Hamar Klaudia, Veszprém
"Többször rendeltem már innen, mindennel elégedett vagyok, ajánlottam Önöket már a szomszédaimnak, rokonaimnak is! Borbély Ferenc"
Borbély Ferenc, Debrecen
"Kedves Bútorbolt! Egy kanapét rendeltem Önöktől. Jó minőségű, szép bútor. Szebb mint a képeken. Köszönjük az egész család nevében!"
Sári Zsanett, Dunaújváros
"Jó napot! Összeséggében elégedettek vagyunk, ár/érték arányban teljesen jó. Köszönjük "
Halas Róbert, Ercsi
"A megrendeléstől a kiszállításig tetszett az udvariasság és segítőkészség. A 3 szekrényből amit rendeltem, már 1-et összeraktam és azt kaptam, amit kértem."
Antal Piroska
"Azt kaptam, amit megrendeltem. A szállítás pontos volt, a megbeszélt időben szállították a terméket. Mivel most jöttem haza a kórházból, a kiszállító emberségesen behozta a lakásba az általam vásárolt bútort. Köszönöm!"
Fehér Anita
"Sziasztok! Előre utaltam téves összeget, azt vissza is utalták már aznap, aztán meggondoltam magam és inkább készpénzben fizettem a szállításkor! Rugalmasan kezelték. Köszönöm szépen! Ui: Ja és persze a bútorok is éppségben megérkeztek :))"
Farkas Tímea, Debrecen
"Jó napot kívánok! Berta étkezőt rendeltem Önöktől Dante asztallal! Gyönyörű szép! A kiszállítók is rendesek voltak! Még egy kanapéra is szükségem lenne, majd ez ügyben még lennének kérdéseim. Üdvözlettel: Annamari Szolnokról"
B. Annamari, Szolnok
"Gyors, rugalmas megrendelést biztosítanak. Szállítási határidő előtt kaptuk meg a megrendelt bútort :) Aminek speciel mi nagyon örültünk :) A szállításnál a szállítók rugalmasak - kedvesek voltak. És ami a lényeg a bútor olyan amit a képen láttam."
Sebes Mariann
"Tökéletes termék, pontos kiszállítás....könnyű összeszerelés!"
Szamosi László
"Kedves"Butor7" Csapata! Nagyon köszönöm a gyors és Pontos szállítást.Nagyon meg voltam elégedve a pontossággal és a figyelmességgel, a szállító profin megoldotta, hogy alig fért be a kanapé a lakásba. Nagy örömet szerezve ezzel nekem. Köszönöm a szállítóknak mégegyszer!"
Pál Marianna, Budapest